December 30-án délelőtt, Benedek Elek születésnapján iskolánk alsós diákjai a Magyar népmese napjára emlékeztek.
Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé. A népmese napjának tiszteletére minden alsós osztályban projektnapot tartottunk. A kisebbek jelmezbe öltöztek, hamuba sült pogácsával kínálták egymást, játékos feladatokat oldottak meg, míg a nagyobbak mesevetélkedőkön, mesefelolvasáson, filmvetítésen vettek részt, de végigjárták az iskola meseösvényét is. Sok-sok szép rajz és csoportos munka készült. Az ügyesebbek mesét írtak és adtak elő egymásnak.
Ezen a napon tartottuk Iskolahívogató programsorozatunk első rendezvényét is. Edit néni termébe kedves vendégek érkeztek hozzánk, Anita óvó néni és Káldi-Gombos Fanni óvó néni vezetésével a farádi Meseerdő Óvoda nagy csoportosai látogattak meg bennünket. A gyerekeket, az óvó néniket és a dadus nénit Márczisné Varga Lívia, iskolánk igazgatója köszöntötte, majd Edit nénivel és Vali nénivel interaktív meseelőadáson vettek részt a kis óvodások. A program részeként ellátogattak az első osztályba, ahol Gyöngyi tanító néni és kis elsősei bábelőadással kedveskedtek a nagycsoportos óvodásoknak.
Az Iskolahívogató mai programját barkácsolással zárták.

Ma délelőtt, Benedek Elek születésnapján iskolánk alsós diákjai a Magyar népmese napjára emlékeztek.